#természettudományos tantárgy

Közoktatás Eduline

Vendégtanulók: A PDSZ szerint a diákokon kísérletezik a kormány

Az oktatásért felelős államtitkár lapunknak adott interjújában vázolta, hogy szeptembertől vendégtanulóként kell két iskola között ingáznia azoknak a diákoknak, akik a szakgimnáziumukban oktatott természettudományos tárgy mellett másikból is szeretnének érettségizni. A földrajzi és logisztikai akadályok, valamint az iskola és a tanár munkakörének határai miatt ezt megoldhatatlan feladatnak látja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

Közoktatás Eduline

Iskolák között ingázhatnak a középiskolások, ha érettségizni akarnak

A természettudományos tárgyak szakgimnáziumi összeolvasztása miatt aki fejlődni akar, az vendéghallgatóként más iskolába kell majd menjen a rendes órái mellett - összegezhető Palkovics László által portálunknak adott interjújából. Az államtitkár fontosnak tartaná, hogy a sportklubokra érvényes TAO-adókedvezményt kiterjesszék a felsőoktatásra is, hogy több forrás legyen a rendszerben.

Felsőoktatás Eduline

Milyen tanári diplomával lehet a legkönnyebben állást találni?

Sokkal könnyebben találnak munkát a fizika-, kémia- és biológiatanárok, mint magyart vagy történelmet tanító kollégáik. A szakmában régóta kongatják a vészharangot, hogy ha tovább csökken a tanári képesítést szerző hallgatók száma, előbb-utóbb elfogynak a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusok.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.